"Majd meglátja, hogy ő - még nem tudja, pontosan, hogy mit, de - valami neki magának is tetsző valódi és jó dolgot fog csinálni az életéből. Olyat például, amilyen néha a beeső napfény csíkja a szőnyegen. (...) Vagy akár, amilyen a bodzaillat annak, aki szereti." (Ottlik Géza: Buda)

2016. július 22., péntek

Titkó Ildikó képzőművész, képgrafikus

Titkó Ildikó törékeny, barna hajú nő, képzőművész, képgrafikus művész, művészeti rajz és művészettörténet szakos középiskolai tanár, illusztrátor, tervező- és reklámgrafikus, játéktervező, két tündéri kislány édesanyja, sőt a múlt hétvége óta feleség is, amihez szívből gratulálok!


A lány, aki rajzolással szeretné tölteni az életét
Ildikó Sátoraljaújhelyen született, de Kazincbarcikán töltötte a gyerekkorát, és már egészen kis korában tehetségesnek bizonyult a rajzolásban, el is határozta, hogy az életét ezzel szeretné tölteni. Nyíregyházán járt művészeti szakközépiskolába, illetve a grafikai fellegvárnak számító Miskolcon a Miskolci Galéria által szervezett Művészeti Szabadiskolába, ahol felkészült az egyetemi felvételire is. Itt tanította két mester az egyetemről: Kőnig Frigyes és Eszik Alajos. Leginkább a rajzfilmkészítés érdekelte, és Kazincbarcika legnevesebb művészét, Mezey István grafikus művészt  kereste fel, aki a mestere lett. Nyaranta az iregszemcsei alkotótáborban gyakorolta a rézkarcot és az alkotói gondolkodás titkaiba is betekintést nyert.

Egyetemi évek
Egy rövid ideig Szarvason is járt az akkori "ellen"-Képzőművészeti Egyetemre, ahol Gerzson Pál festőművész volt a mestere, majd jelentkezett a Magyar Képzőművészeti Egyetemre, ahová sikeresen felvették, és itt elvégezte a  képgrafika szakot, ahol a mesterei König Róbert és Pásztor Gábor grafikusművészek voltak. Tagja lett a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének és a Magyar Rézkarcoló és Litográfus Művészek Egyesületének, sőt pár hónapig áthallgatott az Iparművészeti Egyetem (a mostani MOME) animáció szakára is.




Ildikó 2003-ban végzett az egyetemen, és a diploma mellé megkapta a Kondor Béla-díjat is. A diploma előtti évben hozták azt a rendeletet, hogy nem elég az egyetemen korábban már letett nyelvvizsgája, hanem még egy hivatalos nyelvvizsgát is le kell tennie, ami miatt megakadt Ildikó szakmai lendülete, és évekre visszavetette az alkotásban.


Tanítás
Ildikó a nagykovácsi Alapfokú Művészeti Iskola művésztanára lett, majd később 4 éven át a nyíregyházi Művészeti Középiskola művésztanáraként dolgozott, ahová diákként is járt. Itt Ildikó tervezte meg az iskola grafika szakának a tervező műtermét, és különösen büszke a tanítványaira, akik közül többen ezekben az években végeznek művészeti egyetemeken és művészettörténészként. Maximalistaként mindent megtett, hogy a lehető legtöbbet kihozza ebből a munkából, és nagyon élvezte is a tanítást, azonban az igazi hivatásától éveket elvett a tanítás.

2006-ban az iregszemcsei alkotótábor folyományaként megalakult a stART Alkotócsoport, amelynek Ildikó is a tagja, nyaranta Orfűn rendeztek alkotótábort, idén tavasszal pedig a 10 éves évforduló alkalmából a Bartók Béla úti Bartók1 galériában tartottak jubileumi kiállítást.





Játékosság
Ildikó kislányai születése óta gyakran rajzol képregényszerű anyarajzokat, amelyek hétköznapi problémákat jelenítenek meg.


Kedvenceim tőle a könnyed, meseszerű, utcai jeleneteket ábrázoló képek.




Ildikó játéktervezőként is többször kipróbálta magát. Az Öko-játék nevű cég felkérésére játékokat tervezett: energiatakarékos házat mágneses táblán, labirintust a szentendrei Skanzenbe, kifestőfüzetet, megújulóenergia-térképet  kirakós játékban, díszletet és bábokat a Répa úrról szóló meséhez...



Mecénás ösztöndíj
Ildikó tavaly megkapta Újbuda alkotói ösztöndíját, amelyért négy nagyobb munkát vállalt.
Művészként az egyszerű, hétköznapi témák, az egyformaság és a különbözőség, a karakterek és a mozdulatok sokszínűsége foglalkoztatja, anyaként pedig a kicsik dolgai, a játszótér mint téma izgatja. Tömeg-tematikájú képei közül kiemelkedik a Mászóka tapétagrafika.




Homokozó-projekt

Jelenleg egy különleges, soha nem volt homokozót ábrázoló, tömeg-tematikájú képen dolgozik, ami a "homokozó-projekt" címet kapta, ami Facebookos kiterjesztést is kapott, ugyanis Ildikó az ismerőseit kérte meg, hogy küldjenek be képeket a gyerekeikről, amint önfeledten homokoznak. Természetesen én is lelkesen beszálltam két gyerekkel...

Nagyon izgalmas követni, ahogy alakul a kép, Ildikó a projekt közösségi oldalán azt is rendszeresen megosztja, hogy milyen problémák merültek fel (prespektíva, árnyékok egységessége, a portrérajzolás nehézségei stb).



Kisebbik lányom a Homokozó-projekt egyik werkfotóján:




Ildikó képei közül a blogján (Titkó Ildi rajzol) is válogathattok, illetve szeptemberben műteremvásárt is tart majd...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése