"Majd meglátja, hogy ő - még nem tudja, pontosan, hogy mit, de - valami neki magának is tetsző valódi és jó dolgot fog csinálni az életéből. Olyat például, amilyen néha a beeső napfény csíkja a szőnyegen. (...) Vagy akár, amilyen a bodzaillat annak, aki szereti." (Ottlik Géza: Buda)

2016. április 28., csütörtök

Skandináv programok Budapesten - Skandináv Ház Alapítvány

Nem titok Skandináviához való erős vonzalmam, magam is norvég szakot végeztem az ELTE Bölcsészkarán. A mai napig amikor csak lehetséges, kiutazom valamelyik skandináv országba és itthonról is próbálom nyomon követni a skandináv kulturális eseményeket, dizájn- és lakberendezési trendeket, kortárs irodalmat, főleg norvég vonalon. 

Szerencsére létezik Budapesten egy alapítvány, a Skandináv Ház, amely elsődleges feladatának tartja a skandináv - dán, norvég, svéd, izlandi - kultúra népszerűsítését, valamint a hazánk és a skandináv országok közötti együttműködés elősegítését. Az alapítvány 2003 óta emellett kezdeményezőként, összekötőkapocsként és szervezőként működik a skandináv és magyar gazdasági élet, kultúra és turizmus területén. Honlapjukon például skandináv cégeknél meghirdetett állásajánlatokat is megosztanak és természetesen skandináv nyelvtanfolyamokat is szerveznek.


Elsősorban skandináv kulturális programok hihetetlen választékát kínálják a magyar közönségnek: koncerteket, filmvetítéseket, nyelvi klubokat, könyvbemutatókat, előadásokat, gyerekprogramokat, farsangi mulatságot, tavaszköszöntő ünnepet stb. Nemrég a K11 Művészeti és Kulturális Központban Skandináv napot tartottak, ahol úti beszámolók, kvízek, felolvasószínház, filmvetítés, kézműves foglalkozás és kedvezményes skandináv könyvvásár is várta a látogatókat. 



A múlt heti Könyvfesztiválon a Skandináv Ház standján - ahol kedvezményes áron kínáltak kortárs skandináv és finn irodalmat, többek között én is itt vettem meg Jostein Gaarder legújabb könyvét, az Anna világát - megismerkedtem Török Bernadett önkéntessel, aki az alapítvány kulturális programjainak szervezésében oroszlánrészt vállal.


Betti már a Skandináv Ház előtt is gyakran önkénteskedett, nem volt számára újdonság az önkéntesség fogalma. Skandinávia-szeretete miatt talált rá a szervezetre, ahol hasonló érdeklődésűekkel hasznosan és aktívan töltheti el szabadidejét. Nagyon sok pluszt kap vissza azáltal, hogy részt vehet kulturális eseményeken, illetve azok szervezésében, nyelvi klubokon gyakorolhatja a svéd nyelvet, a gyerekklubon pedig a résztvevő lurkók arca és öröme tölti fel sok energiával.



A Skandináv Ház stábja Bettihez hasonló önkéntesekből és gyakornokokból áll, munkájukat a nemzetközi kuratórium felügyeli. Szorosan együttműködnek a skandináv követségekkel és a budapesti kulturális élet egyéb szereplőivel is. 

A Skandináv Ház Alapítvány fenntartását és a programok szervezését vállalatok, magánszemélyek, nagykövetségek adományaiból és támogatásából, illetve pályázatokból és a nyelvtanfolyamok bevételéből finanszírozza. A személyi jövedelemadó 1%-okkal is lehet őket támogatni, adószámunk: 18111208-2-43

Figyeljetek, mert lesz közös játékunk is a Skandináv Házzal, ahol értékes kortárs skandináv irodalmi műveket és Skandináv Ház-ajándékokat nyerhettek!

Május 20-án este 6-tól az Erőművházban (1077 Budapest, Wesselényi u. 17.) várnak benneteket a "Zenei és gasztronómiai kalandozások Északon" című programon. Énekel a Kalevala Kórus és a Baross Gábor Általános Iskola kórusa, valamint a dán Gribskovskoret. Lesz skandináv zenei és gasztrokvíz, és a svéd nagykövet séfje, Németh Gábor készít nekünk skandináv finomságokat! Gyertek!



2016. április 25., hétfő

Akár hiszed, akár nem - 90 éve született Janikovszky Éva

"Amikor apukám azt mondja, hogy gyere csak ide, kisfiam, beszélni akarok veled, akkor már biztos, hogy baj van. Mert ha nincs baj, akkor nem mondja, hogy beszélni akar velem, hanem mindjárt beszél." (Janikovszky Éva: Velem mindig történik valami)

Janikovszky Éva, kedvenc gyerekkori könyveim szerzője 90 éves lenne. Április 23-án nemcsak a könyv világnapját, hanem az ő születésnapját is ünnepeljük. A hétvégén az írónő rajongói a Pesti Magyar Színház nagyszínpadán ünnepelték felejthetetlen munkásságát.


Egyszer láttam egy dokumentumfilmet, amiben Janikovszky Éva (Évikovszky Janika) mesélt a lakásáról, a fiáról és a környékről, ahol éltek - a film alapján még jobban megszerettem végtelen humorát, kedvességét, életbölcsességét, és azóta mindig eszembe jut, ha a Városliget környékén járok.

Janikovszky az a szerző, akit imádnak a gyerekeim is, és én is nagy élvezettel és nosztalgiával olvasom nekik a történeteket kicsikről és kicsit nagyobbakról. Igyekszem beszerezni minden könyvét - Réber László imádnivaló rajzaival -, mert egyik sem hiányozhat a polcról:



Kedvenceim az Akár hiszed, akár nem, a Velem mindig történik valami, a Már óvodás vagyok és a Már iskolás vagyok, a  két kis tacskóról szóló Bertalan és Barnabás (aminek sokáig nagyon szokatlannak éreztem a Schall Eszter-féle Papírszínház-feldolgozását, aztán nagyon megszerettem azt is), mostanában pedig a nagyobbik lányommal A hét bőr és az Égigérő fű van soron esténként. Nagyon szereti, ha én olvasom, bár már egyedül is olvas, de biztos érzi, hogy ezeket a történeteket én is imádom...sőt, minél többször olvassuk, annál jobban szeretjük őket.



Köszönjük, Janikovszky Éva!

"Ha ma kihagyod az esti mesét, holnap már lehet,
hogy nem is kéri a lányod vagy a fiad.
Ha ma nem ülsz oda vele a társasjáték mellé,
előfordulhat, hogy a jövő héten már késő lesz.

Ők ma gyerekek, s nem pótolhatod
az önfeledt legózást, babázást úgy öt év múlva,
amikor már kevésbé szorítanak
megélhetési gondok, amikor már
nem kell új szőnyeg, vagy függöny az ablakra.

Ha most kihagyod az együttlét meghitt perceit,
évek múltán talán már
a meghitt beszélgetéseket sem igénylik.
Ha most nem sétálsz velük kézen fogva,
akkor pár év múlva végleg elengedik a kezed,
és a kapaszkodó nélkül elsodródhatnak.

Visszahozhatatlanok és megismételhetetlenek
a gyermekkor napjai, hetei, hónapjai.
Téglák ezek, amelyekből és amelyekre
a felnőtt élet felépül.
Ha sok tégla hiányzik, labilis lesz az építmény.”
(Janikovszky Éva: Ők ma gyerekek )

(Ráadásul rájöttem, hogy kedvenc gyerekorvosunk is nagyon emlékeztet az írónőre, nemcsak külsőleg, hanem a gyerekek iránt érzett végtelen rajongása és cinkossága, bölcsessége és humora is nagyon hasonló, ezért talán még jobban szeretjük őt.)

Képek forrása: Móra Kiadó rajongói oldal, Molnár Kata

Most Szegedi Katalin digitális nyomatokat nyerhetsz

Ezen a héten Szegedi Katalin illusztrátor, meseíró nyomatai közül választhattok. Katáról nemrég írtam a blogon.





A sorsoláson való részvételhez mindössze annyit kérünk, hogy kedveljétek a Katalin Szegedi Club és az Aranynapok Facebook-oldalakat és hozzászólásban írjátok meg a játék posztja alá, melyik nyomatnak örülnétek a legjobban! Sorsolás: 05.02.!
Addig is keressétek Kata könyveit, digitális nyomatait és medáljait a Kreatív Ékszer Gyöngyösboltban, az Üllői út 32. sz. alatt. 

2016. április 22., péntek

Jostein Gaarder norvég író, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége

Ma délelőtt Jostein Gaarder norvég regényíróval találkozhattam, aki tegnap a Budapest-nagydíjat vehette át a Könyvfesztiválon. Az íróval legújabb regényének (Anna világa) fordítója, Fejérvári Boldizsár beszélgetett a Prezi auditóriumában. Gaarder jó néhány regényét elolvastam és a fordító is jó ismerősöm, így aztán nagyon vártam a beszélgetést, ami rendkívül izgalmas volt.





Gaarder egy igazán szerethető és rendkívül szórakoztató, intelligens, ember, aki a műveiben és előadásaiban is a legfontosabb társadalmi, környezetvédelmi és emberi jogi kérdésekkel foglalkozik. A Föld napján a bolygónk jövőjének kérdését feszegető kortárs ifjúsági regényről beszélni a lehető legaktuálisabb téma.


A felnőtté válás határán maradni
Gaarder 1952-ben született Oslóban, pedagógus házaspár gyerekeként. Az Oslói Egyetemen végzett 1976-ban skandináv nyelvek és teológia szakon, majd középiskolai tanár és népfőiskolai filozófiatanár lett. Két első novellája után gyerekkönyveket kezdett írni.
Ahogy Gaarder fogalmazott a mai interjúban, már nagyon korán elhatározta, hogy soha nem fog felnőni. Ennek megfelelően sokszor ír gyerekek szemszögéből, érzékletesen ábrázolva az élet dolgaira történő rácsodálkozást. Történeteinek hősei sokszor a felnőtté válás határán levő, önmagukat kereső kamasz gyerekek (Tükör által homályosan, Sofie világa, A kártya titka, Anna világa), akik ebben az átmeneti állapotban sokszor élesebben látják a lényeget, mint a többi ember. A Tükör által... fiatal hősnője ráadásul nemcsak a felnőtté válás, de az élet határán is van, hiszen haldoklik.

Sofie világa
Az író bátran nyúl tabutémákhoz és regényeiben gyakran alkalmazza a "történet a történetben" technikát. A Sofie világa - amely alapvető filozófiai kérdéseket feszeget és a bölcselet történetét mutatja be a gyerekek számára is érthetően - nemzetközi áttörést hozott neki, 60 nyelvre fordították le, igazi klasszikussá vált. A regény elképesztő sikere óta Gaarder minden idejét az írásnak szenteli, főként társadalmi és filozófiai kérdésekkel foglalkozik, és gyakran felszólal környezetvédelmi és emberi jogi témákkal kapcsolatban. 1997-ben feleségével megalapította a Sofie Díjat, amely 2013-ig a legnagyobb jelentőségű nemzetközi környezetvédelmi fejlesztések elismerésére szolgált.

Elismerések
Jostein Gaardert 2005-ben lovaggá ütötték, ugyanebben az évben a Trinity College is díszdoktorai közé fogadta. Elbeszélései és regényei mellett filozófiai és vallási témájú szakkönyvek szerzőjeként is igen termékeny. Több mint 10 norvég és nemzetközi díjat, és számos kritikai elismerést kapott. Jelenleg Oslóban él feleségével és két fiával.

Anna
Az Anna világa (melynek eredeti címe csak Anna, a magyar fordítás mégis utal a Sofie világára, mert bizonyos értelemben annak a folytatása) egy rendkívül élesen látó kislányról szól, aki álmaiban látja, mit hozhat a jövő, milyen következményekkel járhat a jelenlegi környezetszennyező életmódunk. Gaarder ebben a regényében az egyik legfontosabb kérdéssel, az emberi élet feltételeinek megőrzésével foglalkozik, ami az utóbbi időben a leginkább foglalkoztatja. Aktívan és minden rendelkezésére álló eszközzel igyekszik felhívni a fiatalok figyelmét azokra a veszélyekre, amik az egész emberiséget fenyegetik, mielőtt még túl késő lenne.
Gaarder műveinek egyik legszerethetőbb és legértékesebb vonása, hogy szabadon gondolkodásra és cselekvésre ösztönöznek. Dragomán György laudációja, melyet a Budapest-díj átadásakor olvasott fel, tömören fejezi ki a lényeget: „Kamasznak és filozófusnak lenni Gaarder világában ugyanaz, mint lázadónak lenni.”

Aki még szeretne találkozni az íróval, április 23-án délután 3-kor dedikálja az Anna világa és A kártya titka című könyveit a Könyvfesztivál B21-es standján, a Kossuth Kiadónál.




2016. április 18., hétfő

Szivárványszínű sál pottyan

Ezen a héten ezt csodálatos, szívárványszínekben pompázó vállkendőt nyerhetitek meg, amit a Kapcsolódó Nevelés civilszervezet trénere, Éva horgolt az oldal olvasóinak.





Éváról nemrég írtam a blogon.




A sorsoláson való részvételhez mindössze annyit kérünk, hogy kedveljétek a Kapcsolódó Nevelés és az Aranynapok oldalakat és írjatok két ötletet arra, hogy mit tegyünk, ha szülőként úgy érezzük, felrobbanunk? Ehhez egy kis segítséget itt találtok.



Sorsolás: 04.25.!

2016. április 13., szerda

Közösségi Könyvespolc a B32 Galériában

Egy nagyon izgalmas kezdeményezés indult a héten a Gárdonyi térnél: közösségi könyvespolcot avattak a B32 Galéria és Kultúrtérben. A "vidd el, hozz egyet" elven működő közösségi könyvespolc nemcsak költségkímélő megoldás, de azért is szuper dolog, mert közösségben gondolkodásra ösztönzi a gyerekeket és a felnőtteket. 


 A könyvespolc avatását a költészet napjára időzítette a galéria, az eseményre pedig környékbeli óvódásokat is meghívtak. A Nyitnikék óvoda Halacska csoportját és a Prezi oviba járó gyerekeket két neves író - az IBBY-díjas Kollár Árpád (Milyen madár) és Borbáth Péter (Sündör és Niru), mindketten a Csimota Kiadó szerzői -, valamint egy Papírszínház-mese is szórakoztatta. 


Kollár Árpád és Borbáth Péter Tsík Sándorral,
a Csimota szerkesztőjével 


 A galéria színháztermében A méhkirálynő című interaktív Papírszínház-mesében is részt vehettek a gyerekek Medjesi Anna nagyon profi vezetésével, amit hihetetlenül élveztek.


Menjetek, vigyetek és cseréljetek könyveket! Hajrá, B32 Galéria! Hajrá, Csimota!

2016. április 11., hétfő

Schall Eszter mini notesz pottyan

Ezen a héten schalleszter illusztrátor, grafikus, ékszertervező tündéri noteszéért játszhattok! Eszterről nemrég írtam a blogon is, nagyon szerettétek. Most választhattok a tündéri mini noteszek közül:


A játékban való részvétel feltétele csak annyi, hogy legyetek a schalleszter és az Aranynapok oldalak követői a Facebook-on, és írjátok meg hozzászólásban a FB-poszt alá, hogy a képen látható noteszek közül melyiket szeretnétek megnyerni! Sorsolás: 04.18. A megosztásokat köszönjük!

2016. április 8., péntek

Sárkányok mindig lesznek! - Interaktív kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban

A Petőfi Irodalmi Múzeum legújabb, interaktív, "sárkányos" kiállításán jártam, amit ajánlok mindenkinek, aki szereti a meséket, mítoszokat, a fantasy-t, vagy csak egyszerűen a sárkányokat! Alapos, minden részletre kiterjedően átgondolt, gyönyörűen kivitelezett, izgalmas tárlat, ahol kicsik és nagyok is találnak maguknak érdekességeket.

A sárkányok évezredek óta foglalkoztatják az emberek fantáziáját. Szerepelnek a különböző mitológiákban, legendákban, a legkorábbi képi és szöveges emlékekben is. A sokféle alakban felbukkanó sárkányok bemutatása sokoldalú megközelítést tesz lehetővé. A Petőfi Irodalmi Múzeum arra vállalkozott, hogy felvázolja a különböző kultúrák sárkányértelmezéseit, bemutassa a „tudományos" leírásukra tett kísérleteket, érzékeltesse rendkívül termékeny jelenlétüket a képzőművészetekben, de mindenekelőtt a magyar irodalom sárkányait ajánlja a látogatók figyelmébe.



"Ami rémisztő a mesében, annak épp az a célja, hogy a gyermek jelképes formában és áttételesen dolgozza fel a traumáit; így vívja meg a sárkányaival, gonosz mostohájával, a félelmetes óriással a maga győztes csatáját, mert hiszen a mese végén ő győz, és a sárkányok, a mostoha, az óriás a valóságban is fenyegetik." Jankovics Marcell, grafikus
Az irodalom legkülönbözőbb műfajaiban, sokféle alakban jelenik meg a sárkány; a múzeum válogat a klasszikus és a kortárs irodalom legjavából, de bemutatja a gyerekirodalom, a népmese és a fantasy-irodalom fontosabb sárkányos műveit is.

A népmesék sárkányait óriásgyíkként képzelték el, pikkelyes bőrrel, szárnyakkal. A többfejű sárkányok a hőssel ember módjára birkóznak, karddal küzdenek, bort isznak. A mesék legősibb motívumait keleti sajátosságok jellemzik. Az égigérő fa-mesékben a sárkány a királylányt az égig érő fa tetején levő országába viszi. A mesekincs másik ősi rétegében, az alvilágban madárlábon forgó várban lakik a sárkány. Csábító férfiként jelenik meg a sárkány A hűtlen anya-mesetípusban, a Párviadal a hídon vagy Az égitestszabadító mesetípusokban pedig a sárkánynak az egész közösséget értintő, emberiségellenes cselekedetei jelennek meg. A világ minden népének népköltészetében jelen van a vízőrző sárkány története, melyben a hétfejű sárkány emberáldozatot követel a vízért cserébe. Néha jóindulatú sárkánysógorok segítik a hőst. Az ostoba szörny-mesékben a buta, de természetfeletti tulajdonságokkal rendelkező lény és a furfangos ember él egymással szemben.

"A mese nem azt állítja, hogy azt, amit elveszítettünk, elég visszaszerezni, hanem azt, hogy maradéktalanul le kell számolni azzal, ami veszélyezteti "egész-ségünket". Ha megkegyelmezünk az utolsó feje épségéért könyörgő sárkánynak, kiengedjük a kezünkből életünk fonalát." Boldizsár Ildikó, meseterapeuta

A fantasy irodalom szinte elképzelhetetlen sárkányok nélkül, ábrázolásuk rendkívül sokszínű. A tematikában a sárkányt népszerűségre és irodalmi rangra J. R.R. Tolkien emelte 1937-ben megjelent A hobbit című regényében. Műveiben a sárkányok intelligens, veszedelmes lények, a legyőzendő gonoszság szimbólumai.

"Nincs még egy olyan lény, amelyhez olyan áhítattal és lelkesedéssel nyúlnának a fantasy-írók, mint a sárkány...A sárkány egyfelől legyőzendő ellenség, pusztító és megzabolázhatatlan erő, ugyanakkor tükör is, amely az ember lelkének sötét zugait tárja fel, akárcsak a Varázstükör Kapu a Déli Jósdában. Előbb-utóbb mindannyian megpróbálunk létrehozni egy saját sárkányt, mely elidegeníthetetlenül a miénk. Vigyázzunk, mivel töltjük meg; mert minden hatalma, gonoszsága, gyengesége és szépsége is belőlünk származik." Kleinheincz Csilla író, műfordító

Az 1960-as évektől egyre differenciáltabb megközelítésekkel találkozunk, a sárkány attribútumai megváltoznak: az emberiség ellenpontjaiként olyan bölcs teremtmények, akik a hanyatló világban a régi értékek utolsó hordozói.

A kortárs fantasy irodalom legjelentősebb alkotói (Robin Hobb, George R. R. Martin, Sir Terry Pratchett) újfajta megközelítéssel mutatják be a sárkányokat: műveikben egyszerre képviselik az ősi vadságot és az emelkedettebb intellektust, felvetik a sárkányok humanizálódásának kérdéseit, vagy segítségükkel az emberiség elé tartanak görbe tükröt.

A kultúrtörténetből vett példák kiindulási pontként szolgálnak az irodalmi sárkány-alakváltozatok gazdagságát bemutató válogatáshoz.A sárkány elleni küzdelem, a harc motívuma azzal szembesít, hogy az élet nehézségeit nem lehet kikerülni, a hősnek küzdenie kell azért, hogy létének magasabb szintjére jusson. Ha jobban belegondolunk, mindenki találhat az életében egy saját sárkányt, amivel meg kell küzdenie...
"Ha vágyaidat megszelídíted: igába foghatod őket és sárkányokkal szánthatsz és vethetsz, mint a tökéletes hatalom maga.  Ha meglátod egyik-másik szörnyedet, ne irtózz, és ne ijedj, és ne hazudj önmagadnak, inkább örülj, hogy felismerted; gondozd, mert könnyen szelidül és derék háziállat lesz belőle." Weöres Sándor: A teljesség felé, 1945

A PIM minden korosztály számára élményszerű találkozást nyújt a sárkányok izgalmas világával. Eredeti műtárgyak mellett kipróbálható másolatok, kreatív játékok is gazdagítják a kiállítási teret: van például óriásszínező, foglalkoztató sarok, Sárkányszó nevű sárkányos újság, sárkányfa nevű növény, sárkányos nyomda, úgyhogy mindenki nyomtathat magának sárkányos képeket, feliratokat és tekercseket is.







A kiállítás vezérmotívuma, a cikkcakkos sárkányfog megjelenik a grafikákon, a bútorokon, a polcokon is, amiért külön dicséret illeti a tervezőket és a kivitelezőket.






Menjetek és nézzétek meg a sárkányos kiállítást! A tárlat az időszakos kiállításokra érvényes jeggyel látogatható 2016. november 6-ig, és egy jeggyel április végéig megnézhetitek a Pöttyös Pannis, Mosó Masás, F. Györffy Anna munkáiról szóló kiállítást is!

A múzeum keddtől vasárnapig 10-18 óra között, a múzeumi bolt keddtől szombatig 10-18 óra között tart nyitva. Jegyárak: felnőtt 800 Ft, gyerek, nyugdíjas, diák 400 Ft, családi jegy (2 felnőtt és kiskorú gyerekeik számára) 1500 Ft.

2016. április 5., kedd

Nincsenek lehetetlen álmok - Snow Andrea, jótékony maratoni futó

Snow Andrea egy igazán inspiráló, hihetetlenül energikus, pozitív személyiség, aki egyszerűen nem ismer lehetetlent. Eddig 57 maratoni távot teljesített (10 teljes és 47 félmaratont),  melyeken több mint 57 millió forintot gyűjtött össze jótékony célra. Az a típusú ember, aki mindig egyenesen megmondja a véleményét  - szájánál csak a szíve nagyobb. Ismerjétek meg őt és álljatok ti is a Csemeték mellé!

Baba Bakonycsernyéről
Andrea Bakonycsernyén született, édesapja fiúnak várta és úgy is nevelte, a nagymamája a család megrökönyödésére Andreának keresztelte el. Nagymamáján kívül mindenki csak Babának szólította, a faluban pedig csak úgy ismerték, hogy "nézd má', ott van az a kajlafülű baba". Nem számított szép kisgyereknek, de nagy vidámságot hozott mindenki életébe, szerették a családban. Hullan Baba volt a neve, egészen addig, amíg Belgiumba nem költözött, ahol a neve és az életfelfogása is megváltozott.

Bodajki évek
Óvodás korában költöztek el Bodajkra, ahol 18 éves koráig élt a szüleivel és hét évvel idősebb testvérével, Zsuzsával. Házukat a szülei két kezükkel építették, itt már volt külön gyerekszobája is, és a faluban nekik volt először tűzpiros Daciájuk, ami akkoriban nagy szó volt. Anyukája boltos volt, apukája három műszakban dolgozott a közeli bányában. Testvére korán kirepült a családi fészekből. Andrea inkább rossz, mint jó gyereknek számított kamaszkorában, így elég sokszor kikapott otthon... Mikor büntetésben volt és egyedül érezte magát, a ház jeladó rendszerén, a radiátorcsöveken kopogtatott a többieknek a házban, hogy mentsék meg a toronyból, mert bezárta a vasorrú banya...

A nagy szerelem: a futás
Szerencséjére egész kicsi volt még, amikor elkezdett atlétikaedzésekre járni a közeli iskola tornatermébe, ami élete egyik legjobb döntésének bizonyultAz edzéseken jött rá arra, hogy imád futni. Lételeme a szabadság és a természet szeretete, és a futás korán megtanította arra, hogy előre nézzen és ha el is esett, mindig hamar talpra állt.
Testnevelési tagozatra jelentkezett középiskolába, de nem vették fel és emiatt nagyon elkeseredett. Évekig nem is találta a helyét. Egy német nyelvű gimnáziumba iratták be a szülei Mórra, ezt az iskolát azonban tiszta szívéből utálta. Érzelmeit sosem tudta palástolni, mindig őszintén elmondta, hogy ha valami nem tetszett, amiből sok kellemetlensége származott. Valahogy leérettségizett és mindenki fellélegzett, amikor végzett a gimnáziummal. Pár év múlva, amikor egy osztálytalálkozó keretében visszatért ide, mindenki megdöbbent, hogy lehet, hogy Andreából is lett valaki...

Óvónő és vándorszínész
Gimnázium után 18 évesen elhelyezkedett a helyi óvodában képesítés nélküli óvónőként, amit nagyon szeretett, mert mindig is imádta a kisgyerekeket. Egy évig dolgozott az oviban, amikor 19 évesen elsőre felvették a budapesti Arany János Színházba stúdiósnak, majd felejthetetlen évek következtek segédszínészként a Rock Színházban, a Nemzeti és a Várszínházban. A Vígszínház társulatában is játszott évekig és azt gondolta, ha már így alakult, felcsap színésznek. Évekig készült a Színművészetire, a névváltozáson is gondolkodott, hogy ne kelljen a szintén színész nővére árnyékában élnie. Hullan helyett a Havasi nevet preferálta és már el is készítette a szükséges papírokat, aztán mégis megtorpant. Négy sikertelen felvételi után ötödszörre úgy döntött, nem megy többet felvételizni a Főiskolára. Rájött, hogy nem való neki ez a mesterség, bár nagyon szép emlékei vannak ezekről az évekről, sok jó dologban, filmben és szinkronban volt része, ameddig vándorszínész lehetett, és sok olyan embert megismerhetett, akik még ma is a barátai és akiknek hatalmas szívük van.

Divatmenedzser és gyerekfelügyelő Belgiumban
A felvételi helyett beiratkozott a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola és a Magyar Divatintézet tanfolyamára, ahol két év alatt divatmenedzser diplomát szerzett. Albérletét és az iskola viszonylag magas tandíját is saját maga fizette. Az iskola mellett éjjel mosogatott a Rock Caféban, nappal szabadidejében egy bababoltban volt eladó és azért, hogy egy kicsit megfeledkezhessen a való világról, esténként a Vígszínház társulatával lépett fel, hol táncolt, hol énekelt. Közben rájött, hogy a német mellett angolul is jó lenne megtanulni, de magántanulóként nem sokat fejlődött a kiejtése, így aztán végül 26 évesen egy ügynökségen keresztül munkát keresett és így került Belgiumba, ahol évekig gyerekfelügyelőként dolgozott. Itt nemcsak angolul, hanem flamandul is megtanult és elsajátította a túlélésnek azt a formáját, amit csak azok tudnak igazán, akik az otthonuktól távol élnek.
A Vandergeeten családban máig családtag, a Belgiumban töltött évek alatt pedig új világképet kapott és megtanulta, mi a fontos és mi nem az életben.

Családalapítás és sikerek az ingatlanszakmában
Hazatértét követően majdnem 30 éves korában megismerte élete párját, Robert Snow-t is - pedig korábban nem volt szerencséje a szerelemben. Így, ha nem is Havasi, de végül mégiscsak Hó, azaz Snow lett a neve...
1999-ben elhelyezkedett a Skanska nevű svéd cégnél, ahol 10 éven át dolgozott vezetőként az ingatlanszakmában és több mint 100.000 négyzetméternyi irodaterületet értékesített. A kemény munka és a tudás, amit a szakmában és a munka mellett a Nottinghem Trent Egyetemen elsajátított, csodás eredményeket hozott.
2005-ben megszületett a kislánya, Sarah Ann és azóta a családja a legfontosabb a számára. A velük töltött idő jelenti a legnagyobb örömet. Rájuk és néhány igaz barátjára mindenben számíthat.



Adománygyűjtés a Csemeték javára
Szinte őrangyalként jelent meg  a súlyosan sérült gyerekek életében, amikor 2009-ben férjével együtt létrehozta a Csemete Alapítványt, amely adományok gyűjtésével és aktív közreműködésével teszi lehetővé a Sztehló Gábor szociális otthonokban élő fogyatékos gyerekek és fiatal felnőttek számára történő izgalmas, stimuláló élmények megvalósítását. Ezek az élmények a zenei, mese-, kert- és kisállatterápiától kezdve a sportprogramok szervezéséig, kirándulásokig színt visznek az otthonok lakóinak életébe, hogy fejlődésüket és ha lehet, a társadalomba beilleszkedésüket segítsék.
A befolyt adományokat 100%-ban a gyerekekre fordítják, ezt úgy tudják megtenni, hogy kizárólag önkéntesekkel dolgoznak, nincsenek fizetett alkalmazottaik, és nem tartanak fent irodát. Az adó 1%-okból befolyt összegekből az elmúlt évek alatt elindulhatott hét terápiás program is. Jelenleg minden napra jut egy-egy terápiás és sportfoglalkozás az otthon falain belül és kívül is.

Andrea hihetetlenül aktívan és fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy önkéntes társaival együtt a gyerekeknek élvezetes, stimuláló programokat szervezzen és lehetővé tegye azok megvalósítását - eddig például két speciálisan felszerelt kisbuszt sikerült megvásárolniuk, amellyel a gyerekek életükben először eljuthattak a Balatonhoz, az állatkertbe vagy a cirkuszba, sőt az uszodába is rendszeresen járnak. Ez nemcsak a gyerekek, hanem a részt vevő önkéntesek és támogató vállalatok, iskolák dolgozóinak, diákjainak életét és gondolkodásmódjára is nagy hatással van.

A jótékony futás nagykövete
Az is Andrea céljai közé tartozik, hogy a jótékony célú futást ismertté tegye hazákban. Ennek az a lényege, hogy aki elindul egy futóversenyen, egy adott cél érdekében a barátaitól, rokonaitól vagy cégektől adományokat gyűjt a lefutott távért cserébe. A világ más tájain ez már egy bevett módszer a jótékony célú adománygyűjtésre, és az utóbbi években - hála Andreának és a hozzá hasonló lelkes embereknek - hazánkban is kezd elterjedni. Fontos tényező a jótékony futásnál, hogy nemcsak az összegyűjtött pénz jelenti a változást, hanem maga az élmény is, hogy sok ember egy célért tesz valamit. A nehéz fizikai kihívás és a közös cél: a speciális kisbuszra összegyűjteni a pénzt, vagy akár egy kis afrikai falu lakóinak elegendő ivóvizet biztosítani - boldogabbá és jobbá teszi a világot.

Andrea minden alkalmat megragad, hogy segítsen. Hosszú szőke haját 2013-ban gondolkodás nélkül levágatta, hogy egy rákbeteg kislánynak parókát készíttessen. A Csemete Alapítványon kívül más alapítványoknak is - pl WaterAid, Leukemia és Lymphoma Society, Team for Kids - is gyűjtött adományokat. Elindította Magyarországon a Team Heart mozgalmat, mely helyi futók részére felhasználóbarát módon ad útmutatást, miként támogathatják megtett kilométereikkel közvetlenül is a választott ügyet. A budapesti futóközösségen belül mára Andrea a jótékony maratoni futás modelljének nagykövete és szószólója lett.



Andrea szerint jótékony célért futni azt jelenti, hogy a kihívást és az életörömöt választjuk a kényelmes nyugalommal szemben. Átértékeljük életünket és motivációt kapunk, ami által jobb emberré válhatunk. Andreát a Csemeték iránti szeretete inspirálja és motiválja. Bár ő ma egy szerető és sikeres család tagja, személyes kötelessége segíteni azoknak, akiknek nálánál kevesebb jutott, és azért küzd minden nap, hogy mindenki számára elérhető legyen az, ami a többség számára természetes.

Könyvek a jótékony maratonról
Andrea tapasztalatait, élményeit könyveiben foglalta össze. 2011-ben jelent meg első könyve - bár kislányának már több könyvet is írt -, az Egy ütemre dobban a szív (Heart over Heels) az Alexandra Kiadónál, amely komoly gyakorlati útmutató mindazoknak, akik szívesen futnának jótékony célokért.



Éppen most jelent meg Andrea második könyve is, melynek címe Több mint futó (Kossuth Kiadó, 2016). Ez a könyv egy csodás utazáson át mutatja be az élet különböző állomásait, és azt, hogyan alakulhat át egy álom valósággá. Új könyve kapcsán a névnapján, április 18-án díszbemutatót tart a St. Andrea Borbárban, ahol jelen lesznek mindazok, akikre Andrea felnéz.




Hogyan támogathatod a Csemetéket?
Mindenki úgy támogatja a gyerekeket, ahogy azt saját erejéből vagy anyagi lehetőségeihez képest megteheti. Akár adománnyal , vagy önkéntes munkával is csatlakozhatsz a terápiás programok valamelyikéhez. Ezen kívül jótékony célú futásoddal is gyűjthetsz kilométereket és adományokat az alapítvány céljaira a Team Heart csapat tagjaként. Andrea könyveinek megvásárlásával is az alapítványt támogatod.

Még több információt a Csemete Alapítvány honlapján vagy Facebook oldalán találsz.
Tiszta szívemből kívánom, hogy Andrea céljai és a Csemeték minél több lelkes támogatóra leljenek.
Hajrá, Andrea! 

2016. április 4., hétfő

Tavaszi virágok Évától

Éva csodás alkotásairól nemrég írtam a blogon.

Azóta fantasztikus hírek érkeztek, kiderült, hogy Éva a negyedik gyerekét várja és a blog olvasóinak felajánlotta ezt a tíz színes virágot, amit ruhára, nyakkivágásra, hajpántra, táskára tűzhettek, a variációs lehetőségek száma végtelen.


A játékban való részvétel feltétele csak annyi, hogy legyetek a Maminvent és az Aranynapok követői a Facebook-on, és írjátok a FB-bejegyzés alá hozzászólásban egy olyan termék nevét, amit a Maminvent webshopból szívesen elfogadnátok!
Sorsolás: 04.11-én!