"Majd meglátja, hogy ő - még nem tudja, pontosan, hogy mit, de - valami neki magának is tetsző valódi és jó dolgot fog csinálni az életéből. Olyat például, amilyen néha a beeső napfény csíkja a szőnyegen. (...) Vagy akár, amilyen a bodzaillat annak, aki szereti." (Ottlik Géza: Buda)

2016. január 21., csütörtök

Schäfer-Varga Éva - szelíd szavakkal a gyerekekért


Éva az az ember, aki több helyen végzett már gyerekekkel kapcsolatos önkéntes munkát, mint ahány alapítványt vagy egyesületet egy átlagos magyar állampolgár egyáltalán fel tudna sorolni. Férjével és két kisgyerekével aktív tagjai a játszótéri közösségnek, így aztán kézenfekvő volt, hogy vele is leüljek beszélgetni és jobban megismerjem őt, nem csak mint Zsófi és Vili anyukáját.

Tanítás, gyerek-lelkisegély
Közgazdászként végzett a BGF-KVIF vendéglátás-szálloda szakán, később tanársegédként dolgozott a főiskolán (mellette pedig egy középiskolában tanított), tanárszakos diplomamunkáját az élménypedagógia területéről írta.

Ezzel egy időben és ezt követően a Nagyító Alapítványban középiskolásoknak tartott személyiségfejlesztő tréningeket, ön- és csoportreflexív beszélgetések segítségével.

Pályaválasztásában az dominált, hogy mindenképpen emberekkel, elsősorban fiatalokkal szeretett volna foglalkozni. Hamar a tanítás és a trénerkedés felé fordult, és amíg nem született gyereke, a Kék Vonal gyerek-lelkisegény szolgálatnál önkénteskedett, valamint a Helyi Mérték Alapítványnál dolgozott.

Élményterápia a Bátor Táborban
Éva önkéntesként  részt vett a Bátor Tábor turnusain, ahol a súlyos betegségen átesett vagy krónikus beteg gyerekek - és családjaik - profi szakemberek által kísért élményterápia segítségével dolgozzák fel az őket ért traumákat. 
A táborokban - amelyek teljesen ingyenesek a résztvevőknek - sorsfordító élményeket adnak a gyógyuláshoz, a további élethez, és a különleges élmények, erőpróbák segítségével kimozdítják a gyerekeket a komfortzónájukból, így azok legyőzhetik félelmeiket és felismerhetik, hogy képesek szembeszállni a betegségükkel is. 

Hagyományőrzés és családalapítás
Éva férje, Zsolt, informatikusként dolgozik, szabadidejében pedig újrajátszó. Az újrajátszás (reenactment) fogalmával én is csak nemrég ismerkedtem meg. Zsoltot láttam már párszor különféle harci eszközökkel a környéken, de csak most tudtam meg, hogy a Mare Temporis Alapítványban ápolja és népszerűsíti a középkori hagyományokat. Elsősorban a 30 éves háború korszaka foglalkoztatja, erről egy blogot is ír. Zsolt az az ember, aki a legapróbb részletekig utánajár annak, hogyan készült egy-egy középkori ruhadarab, étel vagy ónkanál, és el is készíti azokat!

Ráadásul Zsolt kizárólag németül beszél a gyerekeivel, úgyhogy Zsófi és Vili egész jól értenek és beszélnek ezen a nyelven is.
Éva és Zsolt középiskolás koruk óta egy párt alkotnak, két gyerekük született, Zsófi (6) és Vilmos (3). 

Prevenciós tréningek
Éva a gyerekek születése óta a Lélekben Otthon Alapítvány munkájában vesz részt, ahol szexuális visszaélés prevenciójával foglalkozik, óvónőknek, szülőknek tart tréningeket. Célja, hogy a szülőkben, pedagógusokban kialakuljon egy olyan kompetencia, amelynek segítségével legyen eszközük és bátorságuk megtanítani a gyerekeknek, hogy azok hogyan mondjanak nemet illetve kihez forduljanak, ha bárki megsérti az intim szférájukat. 

Hiszti ellen játékosan
Éva első gyereke, Zsófi hisztisebb korszaka idején keresett olyan módszert, ami segít a probléma kezelésében. Így talált rá a Szelíd Szavakkal Alapítványra, amelynek időközben szintén a munkatársa lett. Az Alapítvány (és a nemsokára bejegyzésre kerülő Kapcsolódó Nevelés Egyesület) szülőknek szóló kurzusok (Játékos nevelés műhelymunka, Hiszti-tréning) segítségével szeretne a szülőknek támogatást nyújtani.

A Kapcsolódó nevelés (Parenting by Connection) a meleg szülő-gyerek kapcsolat kialakításában segíti a családokat, megtanítva őket arra, hogy hogyan elégítsék ki a gyerekek érzelmi szükségleteit és hogyan teremtsék meg a gyerekneveléshez szükséges támogató közeget. A megközelítésmód kidolgozója, Patty Wipfler, és az általa alapított amerikai Hand in Hand Parenting szervezet több mint 25 éve nyújt információt, képzéseket, tanácsadást kisgyermekes családoknak, segítve őket abban, hogy ne maradjanak magukra és hosszú távon biztosítani tudják a családi élet sikerét. 

Éva egy rendkívül nyitott, kíváncsi és lelkiismeretes ember, aki az alapítványokban végzett munkája mellett egyelőre a kisebbik gyerekével, Vilivel van otthon. Pár hónap múlva azonban Vili óvodába megy és Éva olyan gyerek- és anyabarát munkahelyet keres, ahol kamatoztatni tudná jelentős tréneri és előadói tapasztalatát is. Éva kevés szabadidejében csodás sapkákat, takarókat, táskákat horgol a családjának és barátainak, ráadásul a horgolás az, ami a futás mellett a leginkább kikapcsolja és feltölti. 

2016. január 14., csütörtök

Csodabogár Kelenföldön - Gáncs Tamás, evangélikus lelkész

Tamást a játszótérről ismerem, ő Máté apukája, Máté pedig a kisebbik lányom legjobb barátja, egy gyönyörű és rosszcsont szőke hajú, kék szemű kisfiú. Olyan kicsi korukban kedvelték meg egymást a gyerekek, amikor még beszélni sem tudtak, és azóta is tart a rajongás.



Csak később tudtam meg, hogy Tamás a szomszédos templom lelkésze, és később mi is szépen lassan belefolytunk az evangélikus gyülekezet életébe, anélkül, hogy mi is ehhez a felekezethez tartoznánk. A napközis hittantáborok, a családos piknikek és az adventi jótékonysági vásárok a mi családunk életének is a részévé váltak. Máté és szülei pedig - talán most már mondhatom ezt - a barátainkká.





Igehirdetés kilenc generáción át
Tamás Nagytarcsán nőtt fel, mindkét ágon lelkész nagyszülők unokájaként, sőt az édesapja is evangélikus lelkész, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke. Szülei rendkívül bölcsen hagyták, hogy három gyerekük szabadon találjon rá a saját útjára. Tamás húga óvónő, jelenleg főállású anya, aki a harmadik gyerekét várja. Öccse, Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója.
A Gáncs családban Mária Terézia koráig, kilenc generációra vezethető vissza az evangélikus lelkészi hivatás választása, ami egyháztörténeti ritkaságnak számít. Erről egyébként néhány éve egy kisfilm is készült.

Tekerd meg a volumét
Tamás - a barátainak Tam - sokáig nem is tudta, hogy mi legyen, ha nagy lesz, érettségi után jobb ötlet híján idegenforgalmi menedzser szakra jelentkezett egy vidéki főiskola kétéves tanfolyamára, majd egy cd-üzlet eladójaként dolgozott.
Klasszikus zenei képzését követően az alternatív rockhoz kezdett vonzódni, olyan előadók voltak rá nagy hatással, mint a U2, , az R.E.M., a Radiodhead, a Travis, a Coldplay, a Quimby, a Kispál és Borz vagy a Pál Utcai Fiúk. A Szerb Antal Gimnáziumban töltött évek alatt több zenekarban is játszott (Lord Chaos, Solution, Tears, Kicsikék), később pedig a barátaival megalapította a Megacsend nevű együttest, akikkel még az EFOTT fesztiválon is felléptek. (Nemsokára egyébként az együttes 15 éves évfordulója apropóján, 2016 őszére unplugged koncertet is terveznek.)






Meghallani Isten hívó szavát
Tamás ebben az időszakban - 20-21 évesen, a cd-boltos időszak alatt - kezdte felismerni valódi hivatását. Ebben nagy szerepe volt Smidéliusz Gábor lelkésznek, aki a mai napig biztos pont az életében. Ekkor – 2000 tavaszán - jelentkezett az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológus-lelkész szakára, amelynek elvégzése után a kecskeméti evangélikus gyülekezetben töltötte lelkész-jelölti idejét. Később Debrecenben volt beosztott lelkész és a Hajdú-Szabolcsi Egyházmegye ifjúsági referense (2006-2008). Két évet (2008-2010)töltött a Dunaharaszti Evangélikus Egyházközség lelkészeként feleségével, dr. Bacsa Andreával, akivel 2008-ban házasodtak össze.

Amerika, a gyerekkori álom
Tamás 2008-ban tette le a parókusi vizsgát, majd jelentkezett az Evangélikus Hittudományi Egyetem doktori (phd) képzésére, az Újszövetség tanszék keretein belül. Régi álma vált valóra, amikor 2010-ben elnyerte a Von Fuchs Alapítvány ösztöndíját és egy évet a Lutheran School of Theology (LSTC) képzésén töltött Chicagóban, ahol teológiai mester diplomát (M.A.T.S.) szerzett. Amerikában, egy sokszínű, multikulturális közegben élni és tanulni, a legfrissebb teológiai kérdésekkel, a legaktuálisabb problémákkal és a legjobb szakemberek irányítása alatt óriási élményt jelentett Tamásnak és feleségének, aki vele tartott ebben a kalandban is.



Kutatási témáival és amerikai tapasztalataival kapcsolatban egy nagyon izgalmas interjút olvashattok ide kattintva.

Családalapítás Kelenföldön
Tamás Chicago után, 2011 őszétől, egy éven keresztül a Budapesti Egyetemi Lelkészségen dolgozott egyetemi lelkészként, amely munkaterület nagyon közel állt a szívéhez, habitusához. 2012-ben került a Kelenföldi Evangélikus Gyülekezethez, ahol először beosztott lelkész, majd parókus lelkész lett. 2013. szeptember 15. óta pedig az egyházközség igazgató lelkésze. 2012-ben született meg kisfia, Máté is.
Nem túlzás azt állítani, hogy Tamásék otthon érzik magukat itt Kelenföldön, Újbudán, és hogy egész családjával a környék, a játszótéri közösség és a gyülekezet nélkülözhetetlen tagjai lettek. Máté hihetetlenül ügyes és mozgékony gyerek, amiben nagyon nagy szerepe van Andinak, aki pici kora óta éveken át hordta fejlesztő tornára és foglalkozott vele otthon is, időt és energiát nem sajnálva kisfia fejlődése érdekében. Andi egyébként is egy tökéletességre törekvő és rendkívül elkötelezett ember, aki messzemenőkig odafigyel a környezetére, legyen az egy kilógó vezeték vagy egy veszélyes csatornafedél a játszótéren, vagy akár a barátaiknak készített csodás születésnapi ajándék. Kislányaimnak például a novemberi születésnapjukra egy-egy saját kezűleg varrt bársonykabátkát készített ajándékba, amit azóta is nagy becsben tartunk.

Quimby az istentiszteleten
Tamás valósággal lubickol a prédikáció műfajában, nagy örömet jelent számára az írás, az igehirdetés és a hallgatóság visszajelzései. Mindig igyekszik odafigyelni arra, amiben él, akik között és akikért él, megmozgatják a kortárs filmes vagy irodalmi élmények, beszélgetések, a hittanórákon, bibliakörben elhangzott kérdések, születések, szerelmek, házasságok, és az emberi személyes drámák legmélye, ezért gyakran alapozza ezekre a prédikációkat és sokszor épít be popkulturális utalásokat, kortárs költők műveit vagy dalszövegek részleteit az igehirdetéseibe. Nem ritka, hogy egy Quimby- vagy Kispál-dalrészlet is bekerül a prédikációba, ha az valamilyen módon kapcsolódik a témához.




És persze nem mellőzi a saját életéből vett példákat sem. Erre jó példa az rádiós igehirdetés, ami 2013 áprilisában hangzott el a Kossuth Rádió élő istentisztelet közvetítésén A bárányok MÁR NEM hallgatnak címmel.

Csodabogár
A nyári napközis táborokban is, amelynek Tamás az egyik fő motorja és amelyet egy nagyjából 15 fős stáb szervez, évről évre változik a tematika és a fő témát megtestesítő élő szereplő is: 2013-ban Dr. Szösz, tavalyelőtt Csodabogár, tavaly nyáron pedig az Ígéret Hölgye látogatott el naponta a gyerekekhez és róluk írták a tábor dalát is, ami általában egy-egy blues/jazz/country-alapokra épülő, utalásokkal megtűzdelt kis himnusz évről évre, és amit a gyerekek óriási élvezettel énekelnek.

















Általában három korcsoportra osztva tanítják és szórakoztatják a résztvevő gyerekeket, akik minden évben alig várják, hogy jöhessenek. Jellemző a nyitottság minden téren, például nem csak evangélikus gyerekek vehetnek részt a táborban - az én lányaim is már alig várják minden évben, hogy jöhessünk, a nagyobbik minden napot itt tölt, a kisebbikkel pedig amikor csak lehet, átjövünk délután. Minden reggel áhítattal indul és a nap végén is imádkoznak, énekelnek a gyerekek, közben sokat tanulnak, kézműveskednek és játszanak, egy napot pedig kirándulással töltenek  - jártak már kutyamenhelyen és lovastanyán is.

Evangélikus óvoda Kelenföldön
Tamás tervei, álmai közé tartozik, hogy a gyülekezet épület-komplexumában újra megnyisson egy óvoda, ami az 1940-es években már létezett itt, de akkor államosították. A 11. kerület óriási gyereklétszáma mellett hatalmas igény van rá, 46 gyereket tudnának elhelyezni. A közösség e fontos ügy mögött áll, a tervek elkészültek, az építési engedélyeket megkapták, jelenleg a források előteremtése jelenti a legnagyobb kihívást. Az álom az, hogy 2017 őszére, a reformáció 500. születésnapjára sikerüljön megnyitni az új intézmény kapuit.


Felekezeteken átívelő kapcsolatok
Tamás egy rendkívül nyitott, művelt, kreatív és jó humorú ember, aki a legkülönbözőbb személyiségekkel is megtalálja a hangot és törekszik arra, hogy a világot egy jobb hellyé tegye maga körül. Nemcsak hogy jó viszonyt ápol a kerület más valláshoz, vagy felekezethez tartozó lelkipásztoraival, hanem például Ipoly atyával, a Budai Ciszterci Szent Imre templom papjával -, aki egyébként minket is összeadott a férjemmel - együtt jár edzeni is. Szóval jó arc.


Január közepén kezdődik az Ökumenikus Imahét (jan. 17-24.), amelynek keretében a kerület felekezetei között egy héten keresztül minden este más templomban tart istentiszteletet egy másik felekezet lelkésze az adott templom liturgiája szerint. Egy közös jótékony célért is gyűjtenek a hívek körében ezen a héten, idén a kárpátaljai magyaroknak juttatják el a felajánlásokat. Az imahét célja a Krisztus-hívők egységének elérése, az Úr nagy tetteinek hirdetése.

A képek forrása: 3-7. sz: Tamás Facebook-oldala, a többi saját kép.