"Majd meglátja, hogy ő - még nem tudja, pontosan, hogy mit, de - valami neki magának is tetsző valódi és jó dolgot fog csinálni az életéből. Olyat például, amilyen néha a beeső napfény csíkja a szőnyegen. (...) Vagy akár, amilyen a bodzaillat annak, aki szereti." (Ottlik Géza: Buda)

2015. december 18., péntek

Űrcicák és erős emberek - DeLuxe Dollz Design Circus

Négyessy Neddát gyerekkorom óta ismerem. Kislányokként az egri Vitkovics-ház nyári kézműves táborában vettünk részt Bulla Márta képzőművész irányításával, ahol Nedda tehetsége a rajzolásban, festésben nagyon korán megmutatkozott.



A klasszikus festészettől a groteszk lényekig
Nedda Kishonty Jenőtől tanulta az akadémikus festészetet, majd Londonban élt, ahol többek között belsőépítészeti diplomát szerzett. Kb. 10 évig egyáltalán nem festett, az ecsetet akkor vette újra kézbe, amikor egy régi barátnőjének, Kovács Eszternek (Miss Mizi, Taurin Cirkusz) a rajzai a kezébe kerültek. Ezek a furcsa kis vázlatok akkor születtek, amikor Eszter és Nedda még 14 évvel ezelőtt egy budapesti hostelben dolgoztak együtt és a közös bulik során összebarátkoztak.


A dizájncirkusz útra kel
Nedda számára felszabadító érzés volt megfesteni és kicsit megszelídíteni a bizarr figurákat, amelyek a cirkusziskolát végzett és rendkívül összetett személyiségű Eszter agyából pattantak ki. A közös projektnek a DeLuxe Dollz Design Circus nevet adták, első kiállításukat pedig a Tűzraktérben tartották 5 évvel ezelőtt.


Ezt még több hasonló követte, például 2013-ban a Kispipa Velvet nevű hely megnyitója alkalmával rendezett Dark Sweethearts Hotel kiállítás.


Űrcicák és erős emberek a mobilhátlapokon
Ezt követően már az újságok és kisebb boltok is felfedezték maguknak a tervezőpárost. Alkotásaik a festmények után használati tárgyakon - újrahasznosított papírból készült határidőnaplókon, mobiltokokon, faliórán, ékszereken, gyerekpólókon, sőt laposüvegen is megjelentek, így már elérhetővé váltak a groteszkre fogékony közönség számára is.


A cirkuszi társulat tagjai, a Bizarr Bazár, az Elfelejtett Cirkusz és a Space Candy sorozat szereplői kissé sötét, de szívük mélyén kedves lények: a mindig magányos, összetört szívű tengerész, a sárkányos fiú, a kilógó bordájú és csirkelábú angyal, a háromszemű Timothy, a halott díva, az esőbohóc, a furcsa pár, a csillaggyűjtő, és Eddie, az erős ember mind kicsit furcsa, groteszk, őrült figurák, akik viccesebbé teszik a mindennapokat és elviselhetőbbé a nehéz időket.

Életem egyik legnehezebb és legsötétebb időszakában egy DeLuxe Dollz Erős emberes naplóba írtam le az élményeimet és akármilyen furcsa, de Eddie valahogy tényleg segített.




Folyamatos fejlődés, utazás és önkéntesség
Nedda nemcsak tehetséges festő és dizájner, de nagyon komolyan veszi a vállalkozást és folyamatosan képzi is magát, legyen szó marketingről vagy webshop-készítésről. Évekig szerkesztette a City Spy Maps nevű nemzetközi, alternatív várostérkép-sorozatot, majd az egyik kedvenc városában, Isztambulban tervezte meg a Stray Cat Hostel belső világát. Emellett szabadidejében önkéntes munkájával évek óta segíti az idősek telefonos lelkisegély-szolgálatát.

A titokzatos befektető
Bár a kisebb dizájnboltokban és a vásárokon egyre népszerűbbek a termékeik, a nagy írószerláncok még mindig félnek a sötétebb karaktereket a polcaikra tenni... Nemrégiben azonban egy titokzatos befektetője akadt a vállalkozásnak, aki hosszú távon is fantáziát lát a lányok művészetében.

Művészbarátok a reklámfotókon

A tárgyaikat elsősorban a fiatal városi trendkövető, környezettudatos értelmiségiek és meglepő módon a gyerekek szeretik a legjobban. Ez talán nem véletlen, hiszen a lányok számára alapvető érték a gyermeki őszinteség és a hitelesség, így az egész arculat meghatározó elemei a valódi emberek - diákok, művészek -, akik a DeLuxe Dollz-tárgyaikkal álltak modellt Neddának.
















A DeLuxe Dollz Design Circus-határidőnaplókat - például az űrcicás naptárat - december 19-én a Díp Design és Ínyencpiacon a Jurányi Közösségi Házban, december 20-án a WAMP Millenáris B csarnokban, vagy a lányok webshopjában jelentős kedvezménnyel is beszerezhetitek magatoknak vagy a szeretteiteknek ajándékba. Sőt, mostantól a a La nube kávézóban is kaphatók a vagány noteszek, nyakláncok, csatok és gyűrűk!


A képek forrása: www.deluxedollz.hu és a DeLuxe Dollz Facebook-oldala.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése