"Majd meglátja, hogy ő - még nem tudja, pontosan, hogy mit, de - valami neki magának is tetsző valódi és jó dolgot fog csinálni az életéből. Olyat például, amilyen néha a beeső napfény csíkja a szőnyegen. (...) Vagy akár, amilyen a bodzaillat annak, aki szereti." (Ottlik Géza: Buda)

2015. szeptember 5., szombat

Olvasásnépszerűsítés kisiskolásoknak - Kaméleon Olvasóklub

Lehet, hogy már hallottatok erről a szuper kezdeményezésről, amelynek a neve Kaméleon Olvasóklub. Ez egy négyfordulós levelezős játék, amelyben az alsó tagozatos gyerekek (sőt idén már  5. osztályosok is) a legszínvonalasabb kortárs magyar gyerekkönyvkiadók összefogása (Könyvközösség)  nyomán kortárs és klasszikus művekből kapnak válogatást rövid szövegrészletek formájában, és a hozzájuk kapcsolódó feladatok megoldásával teljesíthetnek egy egész tanéven át tartó kihívást!
A Könyvközösség azzal a céllal jött létre, hogy összefogja a hazai gyerekkönyvkiadók azon rétegét, melyek fontosnak tartják az új, igényes, korszerű könyvek létrehozását és ebben élen járnak. Itt nem elsősorban nagy kiadókra kell gondolni, hanem olyan szakmai műhelyekre, melyek kitekintve más országok gyerekkönyvkínálatára, érzik, hogy hatalmas a szakadék a mai magyar gyerekkönyvkiadás és a környező országok polcainak kínálatai között. Ide tartoznak a Csimota, a Móra, a Kolibri, a Pagony, a Cerkabella, a Betűtészta, a Pongrác, a Manó könyvek, a Naphegy és a Scolar kiadók.

A játék célja a kortárs irodalom megismertetése, a szövegértés fejlesztése és a könyvtárhasználat népszerűsítése játékos és izgalmas feladatok segítségével. Ez az egyetlen olyan országos irodalmi játék, amelyet a szakma egyöntetűen támogat, függetlenül attól, hogy azok állami vagy civil szerveződések: mellé állt a Könyvtárostanárok Egyesülete, a Magyar Olvasástársaság, a Magyar Gyerekkönyvkiadók Egyesülése, a Tanítók Egyesülete, az Ovi-suli, az OFOE és a Tanítók Módszertani Folyóirat is. A Kaméleon Könyvközösség együttműködő partnere az Egy Csepp Figyelem Alapítvány, amelynek alapítója, Erős Antónia is kiemelten fontosnak tartja a gyerekek szövegértésének fejlesztését, a könyvek és az olvasás népszerűsítését.




2014/15-ben rekord mennyiségű, 1776 játékos vett részt az Olvasóklubban és ettől az évtől kezdve az Olvasóklub iskolatámogató programjának keretében 50 iskola – a legaktívabb iskolák és 5 kistérségi iskola - kapott ajándékba könyvcsomagot a játékban résztvevő kiadóktól. Ebben az évben először több külföldön élő magyar közösséget is sikerült elérni Brüsszeltől Romániáig, akik nagyon örültek, hogy egy ilyen igényes program keretében tudják a magyar nyelvi kapcsolatot erősíteni, ami nem mindig könnyű külföldön.

Az Olvasóklubban lehet egyénileg is játszani, de jellemzően iskolák, könyvtárak és baráti közösségek állnak össze és jelentkeznek a játékra, ezzel is erősítve az olvasás közösségi szerepét.

A játék önfenntartó, éves díja van, mely finanszírozza magát a játékot, és segíti az Alapítványt egyéb olvasás-népszerűsítő programjainak megszervezésében. Az éves díj gyerekenként mindössze 3500Ft (tehát nagyjából egy könyv ára), amely tartalmazza a feladatlapokat (a tanév során négy darabot), előre megcímzett, felbélyegzett válaszborítékokat, mappát a feladatlapokhoz, egy kis ajándékot (képeslapot, könyvjelzőt, virágmagokat, stb) minden forduló végén, egy oklevelet és egy jutalomkönyvet is a negyedik forduló végén!
Az Olvasóklub és a Könyvközösség munkájához nemrég én is csatlakoztam, ide kattintva velem is olvashattok egy rövid interjút.


További információk a Könyvközösségről és az olvasóklubról: http://konyvkozosseg.hu/olvasoklub/
www.facebook.com/olvasoklub

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése