"Majd meglátja, hogy ő - még nem tudja, pontosan, hogy mit, de - valami neki magának is tetsző valódi és jó dolgot fog csinálni az életéből. Olyat például, amilyen néha a beeső napfény csíkja a szőnyegen. (...) Vagy akár, amilyen a bodzaillat annak, aki szereti." (Ottlik Géza: Buda)

2015. augusztus 11., kedd

Vászoly, a mesebeli falu

Évek óta járok Vászolyra, mert a főnököm minden évben vendégül látja a csapatot egy nyár eleji borkóstolásra a szőlőjében, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a Balatonra (előtte egy menetrendszerű csobbanás a csopaki strandon, és jól kezdődik a nyár). Azt azonban még soha nem néztem meg, mi van az erdő túloldalán, a faluban. Véletlenül tudtam meg, hogy idén nyáron új vendégház nyílt a központban, és felhívtam őket, van-e még szállás, mivel a Balaton-felvidéken már nem nagyon találtam szabad szobát egy augusztusi hétvégére. Még épp volt hely, így nagy várakozással néztünk az utazás elé (a déli partról jöttünk fel egy hét után az északi oldalra). Füred után északra fordulva a Dörgicsei-medence dimbes-dombos tájai máris elvarázsoltak, és rövidesen meg is érkeztünk a kis faluba, ahol a katolikus templom mellett meg is találtuk a szállásunkat, a Villa Szent Jakabot. A helyről bővebben a Dining Guide-on is írtam, olvassátok el a cikket itt.

Maga a villa egy új építésű szálláshely, talán a falu egyik legszebb fekvésű telkén. A szomszédos telken levő templomhoz gyönyörű gesztenyefasor vezet, mellette hűs vizű patakok csordogálnak. A templommal szemben levő házat és pajtát/vízimalmot  Petráék vették meg nyaralónak és újítják fel - ahogy őt ismerem, csodásan. 

A közelben található kis tó partján fakad a kristálytiszta Szent Jakab forrás, amelyről a szállásunk is kapta a nevét. A tó egy igazi paradicsom, forró napokon sem melegszik fel igazán, mivel a hideg vizű forrás táplálja, a gyerekek boldogan fedezik fel a teknősöket, békákat, apró rákokat és halakat. 





A tavon lévő víziszínpadon pedig  a  Vászolyi Nyár keretében hangulatos koncerteket tartanak, ott jártunkkor éppen egy fantasztikus ütőskoncert volt, amelyet a fenti kis étterem teraszáról hallgattunk végig. 
Elsétáltunk még a falu széli Sajtmanufaktúrához, ahol finom kecskesajtok készülnek, és a faluház udvarán levő termelői vásárba is, ahol a dörgicsei Befőzde fantasztikus lekvárjaiból és szörpjeiből, valamint helyi keramikusok termékeiből is bevásároltunk, hogy a csodás vászolyi nyár emléke tovább tartson.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése